A húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe. Ez az ünnepkör Krisztus központúságával a hívők által leginkább várt főünnep.
Az Újszövetség leírásából ismerjük, hogy Jézus a pénteki keresztre feszítése utáni harmadik napon feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a bűnöktől és a szenvedésektől, de megváltotta vele az emberek bűneit. Vasárnapi feltámadásával pedig győzelmeskedett a halál felett.
A felemelő vallási ünnepen kívül mindannyiunk számára a húsvéti ünnepek egyben a hosszú tél után a várva várt tavasz eljövetelét is jelentik. A húsvéti ünnepkörhöz tartozó szimbólumaink is ezt jelképezik. A húsvéti kisnyúl és a kiscsibe, a virágzó barkaág és aranyvessző. A termékenység mindenkori megtestesítője pedig a húsvéti hímes tojás.
Húsvétvasárnap elődeink egykor jellegzetes ételeket ettek, sok helyen esznek még ma is országszerte, és a határainkon túl is. Húsvéti ételszentelésre napjainkban is sokan viszik a szentmisére a hagyományos húsvéti asztal elmaradhatatlan ételeit.
Ezzel lezárásra kerül a böjti időszak: Húsvétvasárnap reggel a sonka az első húsétel a 40 napos nagyböjt után.
Általános húsvéti ételek a füstölt sonka tojással és tormával, kalács, kocsonya, amihez bort és pálinkát ittak.
Az ünnep szinte áldozati jellegű eledele a húsvéti bárány, amelyet húsvétjukon már az ószövetségi zsidók is ettek keserű salátával és kovásztalan kenyérrel, Egyiptomból való menekülésüknek és az ő elsőszülöttjeiknek váltsága emlékezetére.
Katolikus vidékeken sokfelé az volt a szokás, hogy a húsvéti ételszentelésről különféle indoklások miatt futottak hazafelé. Vásárosdombón például azt tartották, hogy az a család lesz első az aratásban, amelyik elsőnek ér haza.
A szentelt ételek maradékát, akárcsak a karácsonyi morzsát, sokféle módon felhasználták. Volt, ahol a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy sokat teremjen.
Húsvétvasárnapra virradóra történt hagyományosan a határjárás. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel. A gonoszűző zajcsapás természetes velejárója ennek a szokásnak is. A határjárók a tavasz zsenge hajtásaival, főleg puspáng-ággal borítva érkeztek vissza a faluba. Ebben a mozzanatban a tavasz jelképes behozatalát láthatjuk.
Húsvétvasárnaphoz ugyancsak sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad.
Nem hajtott ki sem a csorda, sem a csürhe, és nem fogtak be állatot sem. Húsvétvasárnap is fontos szerepe volt a víznek. Különféle magyarázatokat fűztek hozzá: Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen. Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.
Forrás: arcanum.com, és Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd; Magyar néprajz VII., Magyar Néprajzi Lexikon
